Hűtő fűtő klíma

  1. Klímaszerelés Budapesten és környékén
  2. Hűtő fűtő klíma

Régóta próbáltak fűtésre alkalmas klímákat gyártani, ám ezidáig komoly áttörések nélkül. Szerencsére végre megtört a jég és az inverteres klímáknak hála, ma már gazdaságosan tudunk klímával fűteni. Nézzük, megéri-e klímával fűteni.

Hűtő fűtő klíma Hűtő fűtő klíma

Klímával fűteni?

Szinte amióta klíma létezik, mindig voltak kísérletek arra irányulóan, hogy a klímákat fűtésre alkalmassá tegyék. Már évekkel ezelőtt sikerült kifejleszteniük a gyártóknak olyan berendezéseket, melyek már fűtő funkcióval is rendelkeztek, azonban ezek még inkább kísérleti jelleggel történő próbálkozások voltak. 

Kiegészítő fűtésre alkalmas készülékeket sikerült ugyan gyártani, de nem csak a teljesítményük maradt el a kívánttól, hanem a fogyasztás körül is akadtak gondok bőven. Arra alkalmasak voltak, hogy alkalmi jelleggel kicsit javíthattunk velük a komfortérzetünkön, de rendkívül magas fogyasztásukkal nem lettek túlságosan népszerűek. Szerencsére azonban a technika fejlődik és végre megszületett az az áttörés, melyre oly sokan vártak, nem hiába. Az inverteres klímák minden tekintetben újítást hoztak erre a területre és végre lehetővé teszik, hogy akár a klímával való fűtést is megfontoljuk.

Előnyben az inverteres klíma

Az inverteres klíma épphogy megjelent, máris robbanás szerűen terjedt el a népszerűsége, ami nem véletlen. Minden tekintetben forradalmi újításokat alkalmaztak kifejlesztésekor, ezáltal egy olyan gazdaságos használat felé nyitottak kapukat, melyről korábban álmodni sem mertünk.

Az inverteres klíma ugyanis teljesen más elven működik, mint hagyományos elődei. A korábbi modellek, az úgynevezett on/off klímák a beállított hőmérsékletet nagy energiafelhasználással és -mondjuk hőség esetében- nagyon, már szinte egészségtelenül hideg levegővel próbálták ellensúlyozni. Ehhez temérdek villamos energiát fogyasztottak el, miközben a hirtelen hőmérséklet változások ráadásul csúnya megfázásokhoz vezettek. Az inverteres klíma működési elve a fokozatosságon és a hőmérséklet megtartásán alapszik. Ezt az eredményt a folyamatos, ám rendkívül alacsony energiafelhasználású kompresszor működéssel és beépített érzékelőkkel képes elérni. 

Inverteres klíma
Klímaszerelés Budapesten

Fűtéskorszerűsítés klímával

Épp az inverteres klímák megjelenése vezetett oda, hogy már egyre többen váltottak fűtéskorszerűsítés szinten is az inverteres klímákra. Ezek a készülékek rendkívül kellemes meleget is képesek ontani, miközben nem kell kipattanó szikráktól, szén-monoxid mérgezéstől és társaiktól tartanunk.

Akár önálló fűtésként is használható?

Nos a válasz, igen! Az inverteres klíma már teljesítményét és fogyasztását illetőleg is alkalmas arra, hogy egy komplett fűtést kiváltson, mindenféle rásegítés nélkül. Kedvező és rendkívül energiatakarékos fogyasztásának köszönhetően biztonságosan képes a meleget biztosítani otthonunkban. A hagyományos klímák, melyek kiegészítésre voltak megfelelőek, mínusz fokokban beadták a kulcsot, de az inverteres klímák komoly mínuszokban is megbízhatóan képesek működni. Ettől függetlenül érdemes olyan modellt kiszemelnünk, ami rendelkezi automata jégtelenítő funkcióval, ellenkező esetben kézzel kell elvégezni a műveletet.

Megéri klímával fűteni?

Klímával fűteni megéri. Ma már igen, az inverteres klímáknak hála. Azonban érdemes megemlíteni, hogy ennek ellenére sem feltétlenül mindenkinek éri meg. Az inverteres klímák a tévhitekkel ellentétben nem fogyasztanak sokat, azonban meg kell fontolni, ha például 80-100 m2-nél nagyobb az ingatlan, akkor egy beltéri egység nem biztos, hogy elég, abban az esetben pedig érdemes megfontolni, megéri-e.

Az inverteres hűtő fűtő klíma alkalmas arra is, hogy akár teljes fűtéskorszerűsítését kivitelezze vele, mivel rendkívül gazdaságosan üzemeltethető.

Klímaszerelés Budapesten
Klímaszerelés Budapesten

Klímaszerelés Budapesten

Klímát csak olyan szakember szerelhet fel, aki rendelkezik a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság által kibocsájtott  hivatalos, regisztrációhoz kötött engedéllyel. Ezt csak és kizárólag hivatásos klímaszerelők tudhatják magukénak. Az alkalmazásunkban álló klímaszerelők mind megbízható szakemberek, legyen szó akár a munkáról, akár arról, hogy idegen embert kénytelen beengedni otthonába.

Hűtő fűtő inverteres klíma telepítését is vállaljuk, sőt, már a megfelelő teljesítményű készülék kiválasztásával kapcsolatban is számíthat ránk. Munkáinkat minden esetben garanciálisan végezzük, sőt, ha velünk telepítteti klímáját, úgy egy ajándék karbantartást is adunk.

Mikor keressen minket?

Mielőtt bármibe is belefogna, javasoljuk, hogy egyeztessen szakemberünkkel, mert minden beépítés, felújítás különböző. Személyes felmérést követően pontos árajánlatot tudunk adni akár a helyszínen is. Időpont egyeztetéshez kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat.

Garanciát vállalunk

Cégünk sok éves tapasztalattal rendelkező szakemberekkel és kiváló minőségű termékekkel kívánja biztosítani a piacon elérhető legjobb szolgáltatást. Általánosságban 1 év beszerelési + gyártói garanciát vállalunk minden munkánkra!

Időpont egyeztetés

Ügyfélszolgálatunkat hívhatja munkanap 08:00 - 18:00 között a +36 (20) 611 8463 telefonszámon. Kérjük adja meg nevét, telefonszámát, címét és igényeit a leendő lakásával, vagy az elvégzendő munkával szemben. Online kapcsolatfelvételhez kérjük kattintson ide!