A Pannónia Movie Kft. egyetlen hét erejéig elhozza a lehetőséget arra, hogy méltó módon ünnepeljük a kultikus alkotás negyedszázados évfordulóját. |
A nyár első műsorhetén, amely május 30-cal kezdődik, két fővárosi moziban kerül műsorra az 1999-es klasszikus, amely forradalmasította a filmipar pár olyan aspektusát, melyek hatása máig érezhető. |
Eredetiségének megkérdőjelezése már premiere idején is téma volt, hiszen a 136 perces sci-fi mellett a virtuális valóság szimulációjának tematikájával két másik cím is foglalkozott ugyanabban az évben, méghozzá a 13. emelet és a David Cronenberg által dirigált eXistenZ – Az élet játék, ráadásul mindhárom 2 hónapon belül debütált az angol nyelvterületeken. |
Persze a témakör csak egy dolog, a Wachowskik a különböző képi megoldásokat sem maguktól találták ki (John Woo nagy hatással bírt rájuk), csupán olyan jól tudták felhasználni azokat, hogy joggal a Mátrix ugrik be egyből, ha az időlassítós bullett time effektre (holott pl. a Pengében is volt hasonló egy évvel korábban), vagy a képlefagyasztós, fényképezőgépek által ugyanabban a pillanatban készült felvételekkel körbemenő kameramozgásra gondolunk. Magát a bullett time kifejezés megszületését már a filmhez kötjük, és bár Hollywood is előszeretettel használta – nem csak paródiajelleggel – végül a játékiparban talált magának komoly utóéletet olyan klasszikusokkal, mint a Max Payne trilógia, vagy 2005-ből a Need for Speed: Most Wanted. |
A lélegzetelállító vizuális effektusok teljesen jól öregedtek, pláne a mai, már túlhasznált CGI óceánban, amely sokszor ad ki magából rosszabbul kinéző végeredményeket, hiába telt el két és fél évtized. Épp ezért nagyvásznon máig üdítő látvány a Mátrix összes ikonikus eleme és szemmel látható részei mellett a füleinket is emlékezetesebbnél emlékezetesebb zenékkel és hangeffektekkel támadja, megannyi slágerlistákra felkerült dallal. |
A színészekre és a történetre aligha kell kitérni egy ilyen nagy hatású alapműnél. Folytatásai bár erősen megosztóak, a jubileumot ünneplő első részt egyöntetű szeretet övezi. Annak érdekében, hogy 2024-ben is a lehető legnagyobb élményt nyújtsa mozivásznon a 4 jelöléséből 4 Oscart kiérdemlő kultfilm, a legfrissebb 4K változatban kerül vetítésre. |
Május 30-tól június 5-ig kétféle formátumban lesz lehetőség nosztalgiázni, avagy most először átélni nagyvásznon a pirulaválasztást: a Lurdy Moziban szinkronos, míg a Cinema MOM-ban feliratos előadásokra lehet jegyet váltani. Minden kedves rajongót és érdeklődőt várunk sok szeretettel. |
Vetítési helyszínek: |
Cinema MOM: https://cinemamom.hu/film/ Lurdy Mozi: https://lurdymozi.hu/film/ |
Kapcsolj ki! További friss híreket talál az oxox.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!