csütörtök , 10 október 2024
Kezdőlap Tech Bemutatkozik a Samsung Extra széles alulfagyasztós hűtőszekrénye
Tech

Bemutatkozik a Samsung Extra széles alulfagyasztós hűtőszekrénye

66

A Samsung bejelentette az új Extra széles alulfagyasztós hűtőszekrényének[1] európai bevezetését. A hűtőszekrényt a párizsi „Welcome to BESPOKE AI” (Elérkezett a BESPOKE AI korszaka) nemzetközi rendezvényen mutatták be a Les Pavillon des Étangs-ban.

„A modern kor igényeinek megfelelően a Samsung egy új hűtőszekrénnyel válaszol arra a jelenségre, hogy az energiahatékonyság fontosabb lett a fogyasztók számára, mint eddig valaha – mondta Moohyung Lee, a Samsung Electronics ügyvezető alelnöke és a digitális készülékek üzletág ügyfélélmény csoportjának vezetője. – Jelentős K+F erőfeszítéseink révén a Samsung minőség és a felhasználók által nagyra értékelt funkciók mellett energiahatékonyabb lehetőségeket is tudtunk biztosítani. Bízunk benne, hogy a felhasználók a mindennapokban is kihasználják a Samsung új hűtőszekrényének előnyeit.”

Az új, nagy hatékonyságú AI Inverteres kompresszor tervezése során a forgó alkatrészek sugarát megnövelték, ami lehetővé teszi, hogy a hagyományos kompresszorhoz[2] képest 4,1-szer erősebb legyen a tehetetlensége. Ez azt jelenti, hogy a kompresszor hosszabb ideig képes megtartani a teljesítményt, így kevesebb energiát használ fel, miközben a hűtőszekrény hőmérsékletét alacsonyan tartja. A kompresszor az új vezérlési technológiának köszönhetően hozzájárul a zajszint csökkentéséhez is, így akár 5-ször csendesebb, mint a hagyományos modellek[3].

Ezen felül az Extra széles alulfagyasztós hűtő támogatja a SmartThings Energy[4] energiatakarékos üzemmódját, amely tovább csökkentheti[5] az energiafelhasználást. A SmartThings AI Energia módban a felhasználók könnyedén ellenőrizhetik a napi, heti és havi energiafogyasztást is, és még a havi villanyszámlát is megbecsülhetik. Ha a felhasználás meghaladja a megállapított becslést, az üzemmód előrelátóan is képes energiát megtakarítani[6], továbbá a használat és a környezet alapján optimalizálhatja a kompresszor sebességét és a leolvasztási ciklus gyakoriságát, biztosítva, hogy a felhasználók hosszabb ideig élvezhessék a friss élelmiszereket.

A Samsung az új modelleket úgy alakította ki, hogy mind kapacitásban, mind kialakításban versenyképes legyen. A szokásosnál szélesebb hűtőszekrény kapacitásának növelésére a korábbi modelleknél bevezetett SpaceMax™ technológiát alkalmazták. A hűtőszekrény térfogatának növelése érdekében vékony falakat és hatékony szigetelést használtak, amely a hőmérsékletet is egyenletesen tartja. Az extra tárolóhely nem befolyásolja a hűtőszekrény külsejét sem, így a meglehetősen kompakt méret több helyet teremt a felhasználók otthonában.

A hűtőszekrény teljesítménye és tárolási képességei mellett elegáns dizájnt is kapott, így esztétikailag is remekül illeszkedhet a modern otthonokba. Teljesen sík ajtóval és süllyesztett fogantyúval büszkélkedhet, amely harmonikus esztétikát kölcsönöz a készüléknek. A Gentle Lighting (Kímélő világítás) szabályozza a fényerőt és megakadályozza a tükröződést is.

Elérhetőség

Az Extra széles alulfagyasztós hűtőszekrény két méretben (538 liter és 508 liter) lesz elérhető[7] Magyarországon, várhatóan április második felétől.


A Samsung hűtőszekrényekről és más háztartási készülékekről további információ a Samsung.com weboldalon olvasható.

[1] Nagy kapacitású, 70 cm vagy annál szélesebb, alulra szerelhető fagyasztószekrényekre vonatkozik.

[2] Belső tesztek alapján a hagyományos S3 Samsung kompresszorokkal összehasonlítva.

[3] Belső vizsgálatok alapján, az IEC 60704 szabványnak megfelelően.

[4] Elérhető Android és iOS eszközökön. Wi-Fi kapcsolat és Samsung-fiók szükséges.

[5] A teszteredmények a gyárilag beállított hőmérséklet összehasonlításán alapulnak az AI Energia mód használata és az AI Energia mód használata nélkül. Az eredmények a használati körülményektől és mintáktól függően változhatnak.

[6] A SmartThings értesítést jelenít meg a mentési algoritmus aktiválása előtt mind a „Maximális üzemmódban”, mind az „Egyéni üzemmódban”.

[7] C, D vagy E energiahatékonysági besorolással.


Kapcsolj ki! További friss híreket talál az oxox.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

A FirstPak az ABB-vel együttműködésben javítja fenntarthatóságát

A feladat Kína, amely az elvitelre kínált készételek legnagyobb piacának számít a...

Megjelent az első magyar nyelvű UX-kutatásmódszertani szakkönyv

A BME oktatói írták a mindennapi szakmai segítségként és elméleti tankönyvként is...

Zara Larsson „Rózsaszín élet” című minisorozata vezeti be a Sony új füstös rózsaszín prémium fejhallgatóját

Bármerre járjon is az ember, ha a kedvenc zenéit hallgatja, semmi más...

Örök élet vagy kihalás? NatGeo amerikai sztárjának sokkoló jóslatai a magyar MVM Future Talks-on

Az MVM Future Talks tudományos ismeretterjesztő sorozata idén az emberi élet meghosszabbításának...